1999. február 12.-én Madridban a Centro Cultural Del Conde Duque-ban, Maria Fernandának, Jose Caballera ( aki F.G.Lorcával együtt a "La Baracca" egyetemi színház megalapítója volt) festőművész özvegyének köszönhetően ismerkedtem meg Miquel Berrocallal ( aki 1933-ban a polgárháború hevében született) önálló kiállításán.
A kiállítás után egy felejthetetlen cigány dal hangversenyen vettünk részt, cante jondo, cante flamenco.
A hanverseny után hosszasan beszélgettünk, amelynek során tudomásásra hoztam elképzeléseimet egy grafikai mappa projektről ( a világ legnagyobb 50 festőművészétől)
Felkértem, hogy az F.G.Lorca munkásságának szentelt projektben saját grafikáival vegyen részt, amit ő örömmel és készséggel elfogadott.
Azzal váltunk el, hogy nyárig megküldi a nyomdai előkészítéshez szükséges grafikai példányt.
Nagyon izgatottan és furcsán éreztem magamat, mikor még aznap este, Maria Fernanda lakásában F.G.Lorca és Pablo Neruda eredeti leveleit, feljegyzéseit és verseit olvashattam, amelyek bekeretezett formában a falon lógtak, alattuk pedig a polcokon Berrocal tömérdek szobrocskája nézett vissza rám.
Átsuhant rajtam az idő csodás érintése mert, Miquel Berrocal személyesen ismerte Pablo Nerudát, Neruda F.G.Lorcát, én magam pedig ma ismerhettem meg M.Berrocált, és pont ez a csodálatos időbeni egymásbafonódás juttatott el Lorcáig.
M.Berrocál a ma élő legismertebb és leghíresebb spanyol szobrászművészek egyike, az olimpiai sportjátékok kedvelője, alkotása „Citius-altius-fortius" (1992) a Musée Olympique Múzeum bejáratát dísziti Lausanne-ban (Svájcban).
M.Berrocal szobrászként, festőként és grafikusként sok világváros ismert múzeumában és galériájában mutatkozott be, egyik legjelentősebb kiállítása a New York-i Arnold Katzen Galériában volt 1981-ben, amit a spanyol király Huan Carlos is megtekintett, Andy Warhol pedig portrét készített róla, megörökítve őt a New York-i tartózkodása során.
A hetvenes évektől M.Berrocal rezidenciáját áthelyezte a napfényes Olaszországba, a gyönyörű szőlőtermő vidékre: Negrar nevezetű kis szimpatikus helységbe Verona mellett.Tartózkodási helye a „ Villa Rizzardi", ahol számos világszerte ismert művész keresi fel őt: De Chirico, Salvador Dali, Placido Domingo, Cesar, Paloma Picasso, Carlos Scarpa, Arman, Tapies stb.
A csodálatos kert zöldjének lombjai alatt található a „ Teatro verde", ahol 1972-ben M.Berrocal és felesége Cristina ( Cristina de Braganza hercegnő) előadták eredeti kosztümökben Shakespeare „ Rómeó és Júliáját" saját kedvükre és barátaik megelégedésére.
Ilyen életritmus és munka alapján logikusnak tűnt, hogy Berrocal késni fog a megbeszéltekkel, Lorca grafikajával.De, hála unalmaskodásomnak és igyekezetemnek, sikerült a kért anyagot időben megkapnom.
Végől is Lorca mappájához a grafikai lap 2001. tavaszán elkészült. De probléma lépett fel: amikor a grafikákat barátommal együtt Ivo Klaric-al ( a Madridi Horvát Nagykövetség kultúr attachéjával ) aláírásra és számozásra elvittem a Villa Ruzzardi-ba, Berrocal, szívélyes házigazdaként csodásan megvendégelt bennünket.Végül kíváló vörös borral öntözgetett felejthetetlen és végeláthatatlan eszmecsere alakult ki a művészetről, a történelemről, a bikaviadalokról, a torreádorokról, - a bor pedig csak folyt és folyt...
Eljött a grafikák aláírásának és beszámozásásnak ideje, a bor viszont megtette a magáét: a grafikákat Berrocal, az én asszisztenciám mellett tévesen számozta be.
Én ezután folytattam utamat a világban, és csak jóval később vettem észre, miután visszatértem Zágrábba és a grafikákat attelier-ben rendezgettem, hogy a számozások tévesek.
Teljesen új grafikákat kellett készíteni, ami nekünk kettőnknek lehetőséget adott az újabb találkozásra, barátságunk és együttműködésünk elmélyítéséhez.E sorok írásakor gyakran ránézek a kis bronz tozóra, Miquel alkotásásra, amelyet Cristina asszony ajándékozott nekem, megértése és a Lorca projekt támogatása jeleként.
Cristina asszony és én szeptember 6.-án találkoztunk Velencében az „ Open2002 Fondazione Mimmo Rotella" díj átadása alkalmából a Peggy Guggenheim Múzeumban megrendezett fogadáson, ahol ismét találkozhattam Pierre Restany professzorral, aki tanácsaival és kapcsolataival nagyon sokat segített az F.G.Lorca projekt megvalósításában.
Akkor ismertem meg Paolo De Grandis urat, az „Open2002 imaginaire féminin" kiállítás elnökét és szervezőjét, valamint Yoko Ono asszonyt, aki szintén a kiállítás résztvevője volt.
A fogadás után Negrarba mentem Miquelhez az új grafikákkal, amelyeket először aláírtuk és beszámoztuk, utána pedig borozgattunk, és borozgattunk és borozgattunk....